11-19-2010, 08:16 PM
11-22-2010, 01:01 PM
Na, akkor kezdem én az ajánlást.
Múlt héten kábé két hónap után sikeresen kivégeztem Terry Goodkind Az Igazság Kardja sorozatát. Egyszerűen fantasztikus, hogy az az ember hogy ír. Szerintem minden fantasy rajongónak érdemes elolvasni.
Volt néhány hely, ahol azt hittem, hogy rájöttem, a főhős hogyan fog kikeveredni a kalamajkából, de Goodkind mindig valami teljesen váratlannal állt elő.
Egy picit a történetről (vigyázat, spoiler következik):
Az első rész alap sztorija az, hogy leomlik a világokat elválasztó határ, és a gonosz mágus: Darken Rahl, D'hara ura, vagy ahogy a d'haraiak emlegetik, a Rahl Nagyúr leakarja igázni Középföldet és Nyugatföldet, vagyis az egész világot. Egy egyszerű erdei vezetőre, a nyugatföldi Richard Cypherre hárul a feladat, akit Zeddicus Zul Zorander, az Első Varázsló kinevez az Igazság Keresőjévé, és átadja neki az Igazság kardját, hogy megölje Darken Rahlt. Melléjük csapódik még Kahlan Amnell, az Inkvizítor Anya is, aki beleszeret Richardba, és fordítva.
Versenyfutás folyik Orden három Szelencéjéért, ugyanis Darken Rahl ezekkel akarja leigázni a világot. A kulcs a szelencékhez a Megszámlált Árnyékok könyve, amit Richard még kisfiú korában memorizált, majd elégette a könyvet, de erről kezdetben csak ő tudott (és az apja, akit Darken Rahl a történet elején megölt).
Rahl elfogatja a Keresőt, és hosszú hónapokon keresztül kínoztatja egy Mord-Sithel Dennával.
Szerintem ennyi elég is volt kedvcsinálónak, ráadásul nem is árultam el túl sokat.
Csak annyit mondok még, hogy nekem nagyon tetszett a sorozat, és mindenkinek ajánlom. Csak azt sajnálom, hogy túl hamar vége lett, de hát minden jónak vége lesz egyszer.

11-22-2010, 01:24 PM
(11-22-2010 01:01 PM)limo87 Wrote: [ -> ]Na, akkor kezdem én az ajánlást.
Múlt héten kábé két hónap után sikeresen kivégeztem Terry Goodkind Az Igazság Kardja sorozatát. Egyszerűen fantasztikus, hogy az az ember hogy ír. Szerintem minden fantasy rajongónak érdemes elolvasni.
...stb
Én olvastam az első kötetet vagy tíz évvel ezelőtt, de úgy felfordult a gyomrom a kínzásos résznél, hogy nem folytattam. Megjegyzem, ha ilyesmit akarok olvasni, akkor már inkább valami történelmi regényt. Pl.: Kislovag, Quo Vadis? Az előbbiben részletesen leírja, hogyan húznak karóba egy embert, a másodikban meg hogyan feszítik keresztre, plusz Róma felégetését. Ezeknél a részeknél is padlót fogtam, de legalább a könyvek értéket is képviselnek. De hát kinek mi az ízlése...

11-22-2010, 01:30 PM
Terry Goodkindet én is tudom ajánlani, mert nagyon jók a könyvei. Nekem a Könnyek köve a kedvencem. 

11-22-2010, 05:54 PM
Limo, van rá esélyem, hogy netán ebookban olvastad őket? 
Nekem A fantomig van meg, az utána lévő egy... kettő? az már sajna nincs, de nagyon szeretném, és pénz hiányában csak az ebook lehetséges
(mellékes, hogy még csak a Tűz lelkénél járok XD)
És ajánlom én is, könyveket-sorozatokat egyaránt, klasszik fantazi
csak hogy ne legyek off xD

Nekem A fantomig van meg, az utána lévő egy... kettő? az már sajna nincs, de nagyon szeretném, és pénz hiányában csak az ebook lehetséges
(mellékes, hogy még csak a Tűz lelkénél járok XD)És ajánlom én is, könyveket-sorozatokat egyaránt, klasszik fantazi
csak hogy ne legyek off xD11-22-2010, 06:28 PM
(11-22-2010 05:54 PM)Sirike Wrote: [ -> ]Limo, van rá esélyem, hogy netán ebookban olvastad őket?
Nekem A fantomig van meg, az utána lévő egy... kettő? az már sajna nincs, de nagyon szeretném, és pénz hiányában csak az ebook lehetséges(mellékes, hogy még csak a Tűz lelkénél járok XD)
És ajánlom én is, könyveket-sorozatokat egyaránt, klasszik fantazicsak hogy ne legyek off xD
Igen, e-bookban olvastam. (Se könyvtárban, se antikváriumban, se könyvesboltban nem találtam, szóval rontottam a szemem a gép előtt
)Itt le tudod tölteni az utolsó részt:
http://ingyenkonyvletoltes.blogspot.com/...zitor.html
11-22-2010, 06:48 PM
Imádlak

Köszönöm *-*
szerk: a harmadik részére azt írja, törölve

11-22-2010, 07:06 PM
Nekem lehet h megvan...passz.
Most jöjjön két könyv, de előre szólok, hogy spoiler veszély!!!
Jonathan Cross: Veszett lelkek városa
Az író talál egy útszéli kocsiban egy bőrtáskát és a benne található krónikákból ír egy regényt.
*
Nick névre hallgató főszereplőnk megörökli a nagyapja házát és beköltözik. A város leírását leginkább budapesthez tudnám hasonlítani sajnos...Nos, khmm... mindenhol szenny és kosz, mindenhol falfirkák, hajléktalanok...stb.
A csákesznek furcsállni kezd pár dolgot, majd miután az eső leégeti!!!! a fél arcát, komolyan elgondolkodik h valami nem stimmel a városban.
Aki oda belép, az elég nehezn jut ki onnan. Blackyard maga a purgatórium földi megtestesülése. Akik oda bejutnak, mind vétettek, és kaptak egy esélyt a pokolból való megmenekülésre.
Nick is kap egy esélyt tehát, de ő már előbb ki akar kerülni. Időközben az is kiderül h mit vétett és megjelenik valaki a múltjából is. Jah és fontos tényező, hogy aki oda bekerül, az elfelejti a múltját... magának kell rájönnie h mit vétett. Megjelenik benne egy gonosz angyal testvérpár, meg egy halottaskocsis fazon.
Végül a történet végén megen megjelenik az író...és természetesen a busz is, amely Blackyardba visz, de onnan ki nem hoz.
Kicsit morbid(De nem annyira, mint amennyire morbidnak hittem...). kicsit gery sztyú(vagy h kell írni...-.-"), néhol csodás nyelvtani hibákat vétett szegényem, de összességében olvasható és érdekes.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a Thrillereket..
Anthony Sheenard/Szélesi Sándor: A láthatatlan város
Az író Budapest olyan arcát mutatja be a novelláin keresztül,. amit az átlagember még csak gondolni sem merészel.
Fura szomszédság, a kínaiak és a hajléktalanok sötét titkai, két barátnő szomorú története, egy tragikus egymásra találás...st. megjenik a történetekben. Külön-külön is olvashatóak a novellák, de valahol mindig összefüggenek, néhol megmagyarázzák egymást. Vannak tündérek, angyalo,k, varázslók, szépasszonyok bennük.
A főszereplő természetese maga, Sanyi... no meg egyik haverja, akit kicsit sajnáltam, mert állandóan megszívja.xXD
Nekem személy szerint nagyon tetszett a novellás kötet és csak ajánlani tudom!
Különm mókás h sok ismerős várost emleget a hapsi, pl. Kaposvárt is...
)
Remélem megnyeri a tetszéseteket valamelyik. Asszem még akciósan le lehet rendelni egyik kiadónál őket.Én is onnan rendeltem.Nevet nem mondok, de Gugli jó barát!

)Remélem megnyeri a tetszéseteket valamelyik. Asszem még akciósan le lehet rendelni egyik kiadónál őket.Én is onnan rendeltem.Nevet nem mondok, de Gugli jó barát!

11-22-2010, 07:14 PM
Nincs mit
Cseréltem a linket, szóval most már le fogod tudni tölteni azt is

11-22-2010, 11:07 PM
Köszike 
És akkor ez közvetlen A fantom után van, igaz? És nincs több utána?
Egyébként azt hallottátok, hogy meg fog jelenni hozzá egy új kötet? *-* Most olvastam pár hete a sorozat kapcsán valamelyik fórumon...
Bár erre már hallottam olyan rosszmájú megjegyzéseket, hogy csak azért csinálja, mert elfogyott a pénze, de én azért kíváncsi leszek rá
Nem hinném, hogy pénzhiányban szenvedne, a sorozat jogdíja is sokat kaszálhatott neki 
Zoey, ezt a kettőt majd kölcsönadod nekem?